Egy végtelen könyvet lapozva...

Életem apró szösszenetei, időnként egy kis filmajánlóval körítve, és persze érdekességekkel fűszerezve

vegyes

Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan tellik az idő. Kedden lesz egy hónapja, hogy itt vagyok. Jó, nem mindig siet az idő, pláne akkor nem, amikor kéne. Még  körülbelül négy hónap és megyek haza :) Már nagyon hiányzik mindenki.

Tartok egy rövid kis időjárás jelentést :D Átlagban nagyon jó idő van, süt a nap, ablakon keresztül szinte éget, és 10-15 fok között szokott lenni a hőmérséklet. Esni elég ritkán szokott, bár tegnap ködös volt az idő egész nap. Reggel, amikor felkeltem és kinéztem az ablon, hát meglepődtem. A szembe levő házat, ami még 10 méter sincs, nem nagyon láttam. Azt hittem először, hogy reggel van, nem látok. Gyorsan rendbe tettem magam, megint kinéztem az ablakon. na, én se vagyok hülye, jól láttam. Mára semmi nyoma nem volt, szép napsütésre keltem.

Annyi ruhát kapok Danielától, ha hazamegyek, akkor a reptéren vagy túlsúlyért fizetek vagy busszal megyek haza, ahol nincs súlykorlát, viszont 3 nap. majd eldöntöm 3 hónap múlva, előre félek, hogy milyen sokba fog kerülni a repjegy haza :S Legalább egy hónappal a hazaindulás előtt le kell foglalni a repjegyet, különben akár dupla árat is elkérnek.

Most hétvégén majd ebay-en vásárolunk Danielával, mert a laptomon közel egy éves, már kiírta, hogy ajánlott a telepcsere. Kicsit kiakadtam, Áprilisban lesz egy éves. Nem baj, hétvégén megveszem ebay-en, kb 10.000 ft lesz, mégiscsak olcsóbb, mint otthon. Néztem neten akár háromszoros árat is elkérnek. Szóval jobban járok, ha most megveszem. És itt legalább 3 év nemzetközi garancia van. Most majd nagyobb telepet veszek, azok jobban bírják a strapát.

Egyre jobban megszeretem az angol telefonomat, nagyon tetszik. Tegnap is elvittem a kiscsajt zongorára, elmentem addig sétálni, és addig facebookoztam, meg telefonáltam, mert ingyen beszélek. Akkor már kihasználom.

És úgy döntöttem, hogy csinálok még egy blogot, azok viccek és idézetek lesznek összegyűjtve. Olyan sok szép és jó van a gépemen, már nem féárek el tőlük, így megosztom Veletek, olvasókkal. Már, aki oda téved :D

Már mehetek is a lányért a suliba, de délután pihi vár, mert az apjuknál lesznek a gyerekek.

Sheffield

Sikeresen megérkeztem február 22-én este. A repülőn nagyon unatkoztam, nem tudtam mit kezdeni magammal. Olvastam, keresztrejtvényt fejtettem, aludtam, zenét hallgattam. Csak nem akart tellni az idő. A landolás simán ment. Néztem nagyot, amikor az órámra pillantottam. Késve indultunk és korábban érkeztünk. Ügyes volt a pilóta, meg biztos volt hátszelünk. :)

A bőröndömmel is szerencsés helyzetbe jutottam, rögtön a harmadik volt. É s hát akkor a nagy találkozás...amint meglátott az anyuka, majdnem a nyakamba ugrott. Előtte való nap beszéltünk Skype-n, hogy fekete kabátban és piros sálban lesz. Én mondtam, hogy fekete kabátban, kék sálban, de egyszerűbb ha onnan ismer fel, ha a bőröndömet és a táskámat nézi, mert mindkettő lila. Szóval minden rendben volt, egymásra ismertünk. A barátjával jött ki elém a reptérre, Justinnal. Kedves fiú, nagyon fiatal. Nem is lehet rá mondani, hogy fiú, de azt se mondanám, hogy férfi. Tehát a sikeres manchester-i landolás után beszálltunk a kocsiba és célállomásként egy sheffield-i gyorséttermet tettünk meg úticélunknak. Daniela (az anyuka) nagyon éhes volt, nem evett egész nap. Végülis a sok tévelygés után megérkeztünk, ettünk egy kínai étteremben, és irány a ház.

Körülbelül éjfél volt, mire megérkeztünk, úgyhogy nagyjánól körbe lettem vezetve és már dőltünk is be az ágyba. A gyerekek az apjuknál voltak, csak másnap találkoztam velük. És a döntő találkozás alkalmával a kislányon, Isabellán meglepődtem. Úgy köszönt, hogy Szia Csilla. Tátva maradt a szám, ráadásul olyan szépen, tisztán ejtette ki. A fiú, Daniel csak igazi angolosan köszönt: hy. Ment is a szobájába. Nekem első látásra mindannyian szimpatikusak voltak. Mostanában tudtam meg, hogy én is.

Múlt héten annyira nem kellett dolgoznom, mert a gyerekeknek szünet volt, így nem kellett a kislányt vinnem mindenfelé. találkoztam az előző operrel, Katával is. Elmentünk sörözni, meg találkoztunk két magyar sráccal. Velem egykorúak, 19 évesek. Az egyik az itteni egyetemre jár és politológiát tanul, a másik a Manchester Unitedban focizik. Kedvesek voltak mindennyian.

Danieláék bevittek a belvárosba körbenézni, meg ha szükségem van valamire, akkor megvegyük. A hétvégéim teljesen szabadok, azt csináálok, amit akarok. Szombaton a családdal voltam, vasárnap délután pedig találkoztam egy másik magyar csajjal, Diával. Ő is nagyon kedvesen fogadott, megbeszéltük, hogy hamarosan találkozunk.

Hétfőn vettem magamnak egy telefont, kellett, hogy elérjenek, meg én is tudjak telefonálni, ha gond lenne, vagy bármi más. A kislány nagyon aranyos, rengeteg ölelést és puszit kapok tőle, és folyton mondja, hogy kedvel. Daniel visszafogott, neki ccsak ebédet kell adnom hétfőnként, ő már 13 éves nagyfiú. Igazából csak a kislánnyal kell foglalkoznom. Daniellel egy bajom van: rettentő rendetlen. De hát fiú, nem várhatunk tőle mást. :)

Mielőtt elfelejteném, a hét elején megbetegedtem. A kislány is köhögött, meg otthon a szüleim is betegek voltak. Szóval közrejátszott minden, még a levegőváltozás is. Csütörtökre már úgy éreztem, hogy minden rendben. Nem kellett volna. Péntek reggel úgy keltem fel, hogy lázas vagyok. Ami igen csak furcsa volt számomra, mert szőkőévben is csak egyszer vagyok lázas. Reggel suliba vittem a kislányt, hazajöttem, és kilenctől kettőig aludtam. Egyből jobban lettem. Ma meg már szinte teljesen jól vagyok.

Az angolok ma ünneplik a nők napját. Azaz több napos program, de ma van az igazi nőnap. Daniela hívott, hogy menjek vele fesztiválra.Igent mondtam. És kiderült, hogy nők napi fesztivál, ahol éneklés, tánc, előadások, bemutatók és ingyen ebéd várja a látogatókat. Daniela énekelt is egy "kórusban", afrikai törzsi dalokat. Sőt! Még táncolt is. A programban láthattunk angol, arab, török, román táncokat. Nagyon szépek voltak. A fesztivál után Daniela hazadobott, ő ment tovább az egyik barátnőjéhez.

Sheffield nagyon szép város, de a közlekedés az istentelenül drága. Az, hogy innen bemegyek a belvárosba, ami 8 megálló az kerül majdnem 900 forintba. Néztem bérletet is, de az 70 font, azaz körülbelül 22.000 forint. Úgy döntöttem, hogy nekem erre nincs szükségem. Daniela úgyis minden héten ad 10 fontot, hogy a kislányt vigyem szakkörökre.

Egyenlőre nagyon élvezem az ittlétet, mindenki kedves és figyelmes. Még mielőtt elfelejteném! :) Kedden csináltam a gyerekeknek tejberízst, azonnal befalták, ízlett nekik. Kérdezték, hogy mikor csinálok legközelebb. Mondtam, hogy ha majd nem lesz itthon elég étel. A kislány válasza aranyos volt: jó, akkor befalok mindent, ami ehető :)

Valentin-nap és Anglia! Jövök! :)

Először is, kívánnék mindenkinek Boldog-Valentin Napot!
Mindenkinek mást jelent ez a nap. Valaki a barátjával / barátnőjével tölti ezt a napot vagy legalábbis a délutánt. Vannak olyan párok is, akik nem ünneplik, egy szokásos napnak tekintik. Van, akinek ez a nap is csak egy nap, mint a többi, amit túl kell élni. De szerencsére különbözőek vagyunk mundannyian, és mindenkinek megvannak a mai szokásai. Milyen unalmas lenne az élet, ha ugyanolyanok lennénk :D

Én személy szerint soha nem fújtam fel a mai napot. De ha már Valentin-nap, akkor a Bálintokat is köszönteni illik. :) Ki ne hagyjuk a köszöntéseket! Tehát minden Bálintnak nagyon boldog névnapot kívánok!

Úgy érzem lemaradtam egy kevéske beszámolóval.

Megyek ki Angliába jövőhéten kedden (22-én), hat hónapra. Annyi várakozás után végre van család. beszéltem velük, láttam őket. Az internet és a Skype csodája. Nagyon aranyosak. Két gyerekre kell majd vigyáznom. A fiú 13 éves, vele szerintem nehezebb lesz, a kislány pedig 10 éves. Főképp a kislánnyal kell majd törődnöm, de nem lesz könnyű dolgom. A család Sheffieldben van, szóval most megyek északra.
Az előző családommal bejártam dél-Angliát, most irány észak. Már nagyon várom. Ha minden jól alakul, akkor Húsvétra haza tudok jönni pár napra. Ez még a jövő zenéje. nagyon izgatott vagyok. Már csak a repjegyet kell lefoglalni és mehetek is ki. Mondjuk most nem London Lutonra érkeznék, hanem Manchesterbe.

egyenlőre ötleteket gyűjtök, hogy mit vigyek ki nekik, nem illik üres kézzel érkezni, de most mit adok egy 13 éves fiúnak? És az anyukának? Aki egyetemi tanár, de azt mondja a kinti ismerős, hogy tanár létére jófej. És a legjobb a barátnője magyar. :)

hát majd kiderül, de várom a tippeket :)

Búcsúzkodom a barátoktól, Noitheryvel már találkoztam, de még szándékunkban áll találkozni. Olyan rossz, hogy mindenki azt mondja, hogy találkozzunk hétvégén, de egyrészt ez az utolsó hétvégém, másrészt akkor már a pakolás terén az utolsó simításokat kellene végeznem, meg apuval lenni. Na és anyuval. Szóval marad a hétköznap, ami nem mindenkinek jó. De nem tudok mit tenni.

Izgatottan várom Angliát!

egyveleg

Majd egy hónapja írtam utoljára bejegyzést. Az utolsó nem volt valami szívderítő. A családi helyzetem kezd megoldódni, újra beszélünk anyuval. És tényleg beszélgetünk.  Ami igazán érdekes, mert eddig nem lehetett vele. Nem tudom, hogy mi történt, de haladunk. Átjárunk hozzá apuval, segítünk neki és telefonál, hogy mi újság van velem/velünk.

Végre összefutottam Vikivel is (Noithery volt osztálytársa, közös barátnőnk), elmentünk moziba.  Utána természetesen apuval hazavittük, és megtörtént a beinvitálás. Igazából csak beugrottunk köszönni, és boldog újévet kívánni, csakhogy ott ragadtunk nagyjából két órára. Jól elbeszélgettünk.

Azt vettem észre, hogy megvan a heti vagy kétheti mozi látogatás.
Visznek vagy megyünk.

Igazából semmi lényeges nem történt velem a közelmúltban. Rengeteget gondolkoztam.

Vajon az emberek miért ilyenek? Hol gonoszak, hol értetlenek, hol csak utálatosak. Egyszerűen nem értem. Vajon attól, hogy egyesek úgy viselkednek, ahogy, attól ők jobban érzik magukat? Mitől lesz nekik jó, ha a másik szenved? Bármi történik, sértődés a vége, és nem lehet megbeszélni a gondokat, mert a másik úgysem érti meg vagy félreérti. Még, ha úgy magyarázod, mint egy idióta, leszeded apró részecskéire a lényeget, és nem. Nem értik meg, hogy mit is magyarázol.

Ha meg úgy mondod el, ahogy pontosan érzed, az meg túlkomplikált. Nem tudok mit kezdeni az ilyen helyzetekkel, ezért inkább nem is mondok semmit. De ha nem szólok semmit, akkor az is baj. Hogy is van? „Ha kalap van a fejeden, az a baj. Ha nincs kalap a fejeden, az a baj.” Csinálhatunk bármit, mindig talál benne a másik kivetnivalót. Pedig ez így nem járja. Nekem ebből kezd elegem lenni, de nem tudok mit csinálni. Valahogy túl kell élni.

Viszont, hogy valami jót is írjak.
Végre költöttem magamra, vettem egy könyvet. Sajnálatos módon a könyv mánia súlyos szindrómájában szenvedek.  Máté Péternek vagy egy jó száma: zene nélkül mit érek én. Az én esetemben át lehet írni, hogy könyv nélkül mit érek én.

Ez a bejegyzés összevisszaság lett. De a lényeget magába foglalja.

Sajnálatos eset - családi ügy

Itt, bloggeren csak Noithery tudhat a dologról, mert évek óta ismerjük egymást. Ő mindenről tud, és rengeteg jó tanácsot adott. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy megosztok Veletek információkat, amiket a családi életemről tudni lehet. Úgymond kiírom magamból.

Ugyebár nyáron Angliában dolgoztam, mivel kaptam egy ajánlatot, és elfogadtam. Tudni kell, hogy soha nem voltam olyan jóban az édesanyámmal, hogy úgy tudtunk volna beszélni, mint anya-lánya vagy éppen, mint barátnők. De kinn Angliában, éreztem, hogy anyám és barátnőm is egyben. Augusztus végén hazajöttem és kezdődtek a gondok. Úgy volt, hogy maximum 2 hónapot leszek itthon, és megyek vissza dolgozni, mert szeretek gyerekekkel foglalkozni, nyelvet tanulok és nem utolsó sorban világot látok. Csakhogy nem így alakult. Még mindig itthon vagyok, de januárban biztosan megyek vissza.

Édesanyám kirakta a lakásból édesapámat. Háttér információként, hogy 10 éve elváltak, csak együtt éltek. Apu elköltözött, és jöttek a további gondok. Pénzügyi gondok. Anya alig tud megélni. És én a nyakán vagyok. Amióta hazajöttem, próbáltam (és most is) munkát keresni, de ha leadtam a jelentkezésemet, akkor még vissza se szóltak, hogy bocs, de nem. Nem szokás. Egyre csak azt veszem észre, hogy akinek vannak kapcsolatai, azok akárhova  bekerülnek. Én nem építettem ki olyan kapcsolatokat, amik be tudnának juttatni egy munkahelyre. De szóltam ismerősöknek, és ők segítenek. Máig semmi.

Jó lenne dolgozni, mert akkor tudnám támogatni a szüleimet, hogy valamivel könnyebb legyen nekik, de sajnos nincs semmi. De a lényeg… Miután anyu kidobta a másik édes szülőmet, nem tudtunk igazán beszélgetni, mindig csak veszekedtünk. Hallgathattam, ahogy anyám szidja apámat, meg hogy semmirekellő vagyok, és így tovább. És én besokalltam, és apámhoz költöztem.

Tudjátok, Ő örül, ha lát, és velem lehet. Szegénykém, ha tudná, minden pénzét rám költené az összes pénzét. De már megtapasztaltam eléggé, hogy ami nincs, az nincs. Rengeteg mindent szeretnék, de megtanultam lemondani, és takarékoskodni. Hoztam haza Angliából pénzt, de az kell a visszaútra, és hogy az elején legyen nálam valamennyi pénz, ha esetleg történne valami. Már csak arra várok, hogy kimehessek. De vissza a témához. Egy hétig apunál laktam, a vége felé szépen „meggyógyultam”. Nem voltam ideges, stresszes.

De mivel az édesanyámról volt szó, így visszaköltöztem, mégiscsak az anyám. Adtam neki még egy esélyt. És megint jöttek a veszekedések. Igazából nem is lehet veszekedésnek mondani, ő mondta a magáét, nem egyszer megemelte a hangját. Én az elején tűrtem, hallgattam. Egy idő után besokalltam, és visszaszóltam. És a végén mindig én „sértődtem meg”. Csakhogy… megtanultam az évek során, hogy ilyenkor félre kell vonulni, és hagyni kell lenyugodni. És én ilyenkor eltávolodom, hagyom a dolgokat. Amióta apu elment, száz esetből kilencvenkilencszer el volt mosogatva, törölgetve, kávé volt főzve, ki volt takarítva a lakás, és amikor anyu hazajött elé raktam a vacsorát. Ezerszer mondtam neki, hogy ha pénzügyileg nem tudom támogatni, akkor legalább itthon segítek, hogy neki ne kelljen. Erre az volt a válasza minden esetben, hogy ez nem segítség. Azt mondja, hogy az nem tetszik neki, hogy nem csinálok semmit, nem dolgozom. De biztosra veszem, hogy ha valami véletlen folytán mégis találnék munkát erre a rövid időre (amit kétlek), akkor elvárná, hogy a teljes fizetésemet adjam oda neki. De ilyen nem lesz, mert múlt vasárnap apumhoz költöztem. Édesanyám úgymond „megkért”, hogy menjek apuhoz, mert erősfokú depresszióban szenved, nem tud pihenni, zavarom a nyugalmát. Mire rávettük, hogy mondja ki, megőszültem 19 évesen. Mióta elmentem, három napja, anyám minden nap felhív, hogy mi van velem, hogy érzem magam. Tudni kell, hogy apunál nincs net, de megoldom. Barátnőm a Corvinus Egyetemre jár, és be szoktam járni hozzá, beülök órára, ha valami érdekes van. Hát most hétfőn laptopot is vittem, a nélkül nem tudok netezni. :)

Csakhogy rossz volt szerver, nem volt net. Szerencsére barátnőm barátja, elhozta a mobilnetét, így megoldottuk. Kedd délután anyám hívott, hogy mi van velem, mit csinálok. Mondtam neki, hogy most értem haza egyetemről, neteztem. Erre anyám kifakadt, hogy apám még miért nem vett mobilnetet, hogy lehet ilyen… nem részletezném, még szépen se tudnám megfogalmazni. Na de apu csak úgy venne mobilnetet, hogy hozzá laptopot is, mert ha én kimegyek, Angliába vagy Amerikába (erről majd még írok), akkor csak Skype-n tudnánk beszélni, és azt gép nélkül elég nehéz lenne megoldani.

 

Nagyjából ennyi a lényeg, elnézést kérek, ha esetleg valakinek raboltam az idejét. De mindenképpen köszönöm az olvasást. Ezt muszáj volt kiírnom magamból. Nem tudom, hogy legközelebb mikor leszek net közelben, szóval most a blogger és minden egyéb szünetel.

Ha lesz időm megcsinálom a játékot is, amire Fikusz hívott, a zenék már megvannak.

Ui.: Anyám megint megőrült, kérte a lakáskulcsom, hogy én többet ne menjek oda vissza.  Végleg apunál maradok. Lassan lesz nála is net :)